Immár 5. alkalommal neveztünk be a First Lego League nemzetközi LEGO-robot versenybe. Az idei év az űrkutatásról szólt. A versenyre 2018. november 24-én került sor a Debreceni Agora Tudományos élményközpontban. A projekt során különböző feladatokkal kellett megbirkóznunk.

Első körben a programozási megoldásokat és a robot design-t értékelte a zsűri. A következő program a kutatási feladat bemutatása volt, ami az űrhöz kötődött ki-, illetve továbbgondolásáról. Mi arra gondoltunk, hogy testmozgás és az energiatermelést gondoljuk tovább szupravezető és dinamó segítségével. Az egyik csapattársunkat, Szabó Bencét beöltöztettük asztronautának, ami a zsűriknek nagyon tetszett. Ezután következett a csapatmunka feladatrész, mely során a zsűri azt értékelte, mennyire működünk együtt egy konkrét feladat megoldása során, ami csak a helyszínen derült ki. A feladat az volt, hogy kaptunk 10db spagetti tésztát, 1m cérnát, 1m ragasztó szalagot és egy ollót. Az volt a feladat,hogy ezek felhasználásával készítsünk egy űrhajót és a tetejére egy pillecukrot tegyünk (47cm magasra sikerült a pille cukrot tennünk).

Délután követezett számunkra a nap fénypontja, a robotjáték bemutatása. A tesztelés során robotunk stabil és egyenletes teljesítményt nyújtott. A verseny során szép és egyenletes teljesítményt értünk el. 2 forduló közt tudtuk meg, hogy a prezentációnk a legjobb háromban benne van és így még egyszer elő adtuk a nagy teremben a többi csapat és bírák előtt. Sajnos, ilyenkor tudtuk meg, hogy csapatunk nincs benne a negyeddöntőben.

Az eredményhirdetésnél megtudtuk, hogy csapatunk összesített eredménye alapján a 2. helyezést értük el.
Robot design kategóriában 2. helyezettek lettünk, a prezentációban szintén 2. és a csapatmunkában is 2. helyezést értünk el.
Az idén nem a zsűri különdíját, hanem az Agora különdíját kaptuk meg.

Csapattagok: Balogh Róbert csapatkapitány 10.A, Hajdu Gergő 9.A, Hakucsák Kinga 10.A, Bakos Richárd 11.A, Szabó Bence 11.A, Jászai Gábor 11.B, Lőrincz Klaudia 12.B, Lengyel Szilárd 12.B, 
 
Felkészítő: Ari Zoltán, Czellár István, kísérő segítő Csupor Zoltán 14.i