Felnőttképzés - 2023/2024

Belépés a KRÉTA-ba

Legfrissebb híreink...

Szerda, március 20, 2024 MSzC Gépészeti Tartalom 9993
A Mátészalkai Szakképzési Centrum Gépészeti Technikum és Kollégiumának ideiglenes felvételi...
Csütörtök, február 15, 2024 MSzC Gépészeti Tartalom 19
Mátészalka Város Önkormányzat Jegyzője tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy azon mátészalkai...
Csütörtök, január 04, 2024 MSzC Gépészeti Tartalom 110
A Mátészalkai Szakképzési Centrum pályázatot hirdet a Mátészalkai Szakképzési Centrum Gépészeti...

2017. december 13-án került sor a Karácsony Kupára az Esze Tamás Gimnázium szervezésében a sportcsarnokban. A szervezők ezúttal igen rangos mezőnyt hoztak össze, hiszen a korábbi gyakorlattól eltérően idén hat fiú és két leány csapat versenyzett a végső helyezésekért.

A lányok két mérkőzésen döntötték el, hogy az eszések vagy a gépészesek a jobbak, a mieink ez elmúlt évek hagyományainak megfelelően ezúttal is domináltak és kettős győzelemmel hódították el a serleget.

A fiúknál a hat csapat körmérkőzéses rendszerben küzdött a pontokért, a gépészes fiúk az első mérkőzésén vereséget szenvedett a Déritől, majd döntetlent játszottunk a Barossal, innentől viszont ellenállhatatlan játékkal vertük további három ellenfelünket, és ez a torna harmadik helyéhez volt elég.

A szervezők a leányoknál kettő, míg a fiúknál egy különdíjjal jutalmazták csapatunkat. A lányoknál Bihari Nikolett lett a torna legjobb játékosa, míg Turányi Barbara a torna legjobb kapusa, a fiúnál pedig Huszti Péter érdemelte ki a torna legjobbja címet.

   

Eredmények:

Lányok:

Esze-Gépész 2-4 (Bihari Nikolett 2, Szőke Eszter, Szabados Ráhel)

Esze-Gépész 0-1 (Szabados Ráhel)

A győztes csapat tagjai: Bulyáki Hajnalka 9.c, Turányi Barbara 11.d, Deák Vivien 13.b, Szőke Eszter 10.e, Gál Panna 10.e, Bihari Nikolett 14.e, Szabados Ráhel 12.a, Lőrincz Karola 11.d. Csapatvezető: Plesu Ádám

Fiúk:

Gépész-Déri 1-2 (Vass Richárd)

Baross-Gépész 1-1 (Vass Richárd)

Gépész-Ady 4-2 (Farkas Zoltán 2, Ötvös Szabolcs, Lakatos Erik)

Gépész-Deák 8-0 (Rimili Péter 3,Sarkadi Attila 2, Huszti Péter 2, Ötvös Szabolcs)

Esze-Gépész 2-5 (Huszti Péter 3, Farkas Zoltán, Ötvös Szabolcs)

A harmadik helyezett csapat tagjai: Kézi Csaba 13.c, Papp Ádám 12.b, Kondor Roland 11.c, Kiss István Ádám 12.e, Lakatos János Erik 12.e, Huszti Péter 10.c, Sarkadi Attila Zoltán 10.c, Ötvös Szabolcs 10.c, Zakor Gergő 12.d, Farkas Zoltán Richárd 11.a, Rimili Péter Viktor 12.a, Vass Richárd András 13.e, Zséder Balázs 13.c. Edző: Kosztyu Miklós

További cikkeink...

Vasárnap, november 12, 2023 MSzC Gépészeti Tartalom 8511
Kedves Jelentkező! Az alábbi információkkal szeretnénk segíteni az intézményünkbe történő...
Hétfő, október 02, 2023 MSzC Gépészeti Tartalom 2904
Mátészalka Város Önkormányzat Jegyzője tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy azon mátészalkai...
Hétfő, július 31, 2023 MSzC Gépészeti Tartalom 745
Tanulj és szerezz egy jó szakmát a Mátészalkai Szakképzési Centrum Gépészeti Technikum és...

Kapcsolódó oldalak

A Mátészalkai Szakképzési Centrum oldala Az Innovatív Képzéstámogató Központ oldala Az NSZFH oldala A felvi.hu oldala Az Oktatási Hivatal oldala